Megbízóink mondták


„Budapesti lakást kerestünk a lányunknak. Tudtuk, hogy olyan helyismerettel rendelkező ingatlanszakember véleményét kell kérnünk a kiszemelt lakásokról, aki nem érdekelt az üzletkötésben, és nem felejti el megemlíteni a kiszemelt lakások hátrányait is. Nagyon alaposak voltak, még a szomszédokat is kikérdezték. Nagyon jó vásárt csináltunk a független tanácsadók segítségével. Köszönjük, és ajánljuk másoknak is!"

Tamás,  Nagykanizsa

„Hirdetésben találtunk egy alkalmi vételt. Olyat, amire régen vártunk. Az EMFIT egy nap alatt sok mindent megtudott a lakásról. Kiderült, hogy a tulajdonos cég évek óta nem fizeti a közös költséget, és 1.700.000 Ft tartozást halmozott fel. Ezért további árengedményt kaptunk a lakás árából, és az EMFIT tanácsadói az adásvételi szerződésbe is garanciákat építettek be. Ezután megnyugtattak minket, hogy most már nyugodtan vásárolhatunk.”

László,  Budapest

Hosszú, komoly érdeklődőtől mentes hetek után váratlanul úgy alakult, hogy egy nap különbséggel, két –az általunk elvárt ár feletti- ajánlatot kaptunk.  Nagyon örültünk, hogy semmilyen szerződési pont nem akadályozta a második vevőjelölttel az alkudozást. A második egy nyaralás árával többet ajánlott és fizetett is. Köszönjük a segítséget!

Mária,  Budapest

 

 

„Hirdetésben találtunk egy alkalmi vételt. Olyat, amire régen vártunk. Az EMFIT egy nap alatt sok mindent megtudott a lakásról. Kiderült, hogy a tulajdonos cég évek óta nem fizeti a közös költséget, és 1.700.000 Ft tartozást halmozott fel. Ezért további árengedményt kaptunk a lakás árából, és az EMFIT tanácsadói az adásvételi szerződésbe is garanciákat építettek be. Ez után megnyugtattak minket, hogy most már nyugodtan vásárolhatunk.”
László Budapest

Megosztom